HTML

Lélegeztetőgép

Friss topikok

Tarlós hajléktalaninváziótól tart - Ez burkolt halálos fenyegetés?

2012.11.15. 10:41 Mélyszegény

Tarlós hajléktalaninváziótól tart

A Fidesz szerint azzal, hogy mégsem lehet bebörtönözni a hajléktalanokat, az Alkotmánybíróság emberi életeket veszélyeztet, mert lehetővé teszi, hogy "a nehéz sorsú emberek az utcán éljenek". Pedig még egy Európai Parlamenti irányelv szerint is fel kell számolni az utcai hajléktalanságot. A főpolgármester, Tarlós István pedig embermentőnek nevezte a korábbi gyakorlatot, amivel kitiltották a hajléktalanokat az aluljárókból.

Tessék, ezt is megértük. A bátor és emberséges alkotmánybírósági döntés után olyan érzése van az egyszeri embernek, mintha cinikus halálos fenyegetést olvasna. "Ha ti így, mi is így - mi jót akartunk" - ugye?

Hasonló stílusban és tartalommal kommentálta az AB döntését a Fidesz is. A párt az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az AB döntése miatt "a jövőben nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya". Az AB döntése szerint a megsemmisített törvény emberi alapjogokat sértett. A döntés eredményeként a hajléktalanokat nem lehet pénzbírsággal vagy elzárással sújtani.

Vérlázító, döbbenetes.

Az önhibájukon kívül hajlék nélkülivé vált, kisemmizett nincstelenek tömege, ha álomra hajtaná fejét egy komfort nélküli, ámde még valamicskét fűtött metróállomáson vagy aluljáróban, máris hagyni kell meghalni, neadjisten megölni?? Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a kormány (bosszúból!) tudatosan magára hagyja a legkiszolgáltatottabb rétegeket.

A Ferrari-luxustraktor árából vajon hány plusz vetett ágyat, vánkost lehetett volna a budapesti melegedőkben üzembe helyezni? Hány aluljárót, metróállomást, szeméttárolót tehettünk volna emberségesebbé, otthonosabbá azoknak, kik hajlékukat elvesztették?

Magyarország, én így szeretlek...

1 komment

Címkék: fidesz bűnözés hajléktalan demagógia lélegeztetőgép

A bejegyzés trackback címe:

https://lelegeztetogep.blog.hu/api/trackback/id/tr334908186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.15. 10:58:35

én is kizavarnám már a hajléktalanokat a világból, nem százasok szegények

- elnézést egy szóra...
- igen? tessék?
- ...
- nincs nálam pénz
- jaaj háát nem is pénzt akartam
süti beállítások módosítása