MNO: Budavárért megéri küzdeni
Már a címválasztás is árulkodó, agresszív, áthallásos. Persze nem lepődöm meg.
Persze, hiszen a fideszes önkormányzat és irányítás eleve mindenben csak a harcot, a másik minden áron történő elnyomását látja. Csak a szokásos tempó.
Kérem tisztelettel, ez egy kilencmilliárd forintos gigaberuházás. Álljunk meg itt egy pillanatra. Ízlelgessük csak a számokat. Belegondoltunk, hogy 9 milliárd forintból most egy fényűző projektet valósít meg a kormányzat villámsebességgel ott, ami igazából már 20-30 éve nem szúrta senkinek a szemét. A Vár így is gyönyörű, a bájosan ütött-kopott Bazárral szinte csak romantikusabb atmoszférájú volt - most tényleg ez lett volna a legsürgetőbb, ebben a vészterhes időszakban?
Távol álljon tőlem bárminemű demagógia, de gondolkodjunk csak el azon, hogy pont most, amikor a jövő értelmisége kénytelen-képtelen mélyen a zsebébe nyúlni a méregdrágává váló felsőoktatásért, ilyenkor valóban nekünk holmi bazárokat kell újítgatnunk? Kinek? Az idelátogató külföldieknek? Kilencmilliárd forintból akár kilencezer hátrányos helyzetű gyermek taníttatását oldhattuk volna meg, legalább egy évre!
Persze ilyenekre jut forrás, bőven. Várkert-bazár, villamosok, utcanévtábla-csere, kordonok az aluljárókban, pazarló négyes metró, Ferenciek tere... Szépen kicsinosítunk, kiszínezünk mindent kívülről, a hajléktalanokat, korgó gyomrú kisiskolásokat pedig szépen, emberbarát módra eltakarítjuk az útból, hogy a fideszes, egykulcsos adón milliókat nyerészkedő luxusközéposztály jóléthez szokott szemeit ne bántsa.
De lesz itt Várkert-bazár mozgólépcsővel, lifttel, nagyvilági belső terekkel, kiszolgáltatott, a rezsim rabszolgájává tett szerencsétlen alkotókkal (akiket mint a cirkuszi torzszülötteket, úgy fogják mutogatni)... hol van már a legendás, mindenki előtt nyitva álló Ifipark, ahol anyáink ismerkedtek kulturált, ám szerény körülmények között?
Halkan kérdezem meg: nem tudtunk volna egy kicsit még várni ezzel? Miért nem tudtuk volna ugyanezt magántőke bevonásával, további területek értékesítésével megvalósítani? Az állam rossz gazda, ezt régóta tudjuk...
De hát mit ad isten, majd pont 2014 tavaszára ez is pont elkészül, ünnepelhet majd a Kedves Vezető és az ő szeretett alattvalói... még talán jeget is intéznek a Dunára...